2013. március 3., vasárnap

Baglyok keretben

Minap leporoltam a régi szabásmintáimat, és kezembe akadt jó pár, amit nagyon rég nem csináltam már. És úgy kedvet kaptam hozzá, hogy újra varrjam őket. A fiókban pedig lapul pár hímzőkeret, amivel pedig nagyon régóta szerettem volna valamit kezdeni. És milyen jó páros lett, legalábbis szerintem. :)








És íme a táska, aminek a baglyocsáit újragondoltam. És lehet, hogy ezt a táskaügyet is újragondolom. ;)


Az új széria :)

Kicsit baglyoztam, újra, már nagyon hiányzott. Néha elkalandozom, aztán idővel mégis visszatérek. Szeretem őket, na.:) Valamiért .:) Nekik már szárnyuk, és puha lábacskáik is vannak. Fogadjátok őket szeretettel!










2013. február 7., csütörtök

Napocskák

Egyik vasárnap olyan esős, borongós idő volt, aztán elhatároztam, hogy napocskákat fogok készíteni, mert ,áshogy már nem igazán lehet kibírni. :)

Mutatom nektek őket.:)

 




Benikém pedig gyömöszöli, itt éppen a sajátját.:D

2013. február 2., szombat

Zita királylánya

Talán emlékeztek, még októberben készítettünk a TRÉV-es lányokkal egy pályázatot Légy újra gyerek címmel. Naaa én az ötleten felbuzdulva kitaláltam, hogy egy nagyon kedves ismerősömnek el fogom készíteni a gyerekkori rajzát. :)





2013. január 28., hétfő

Vaskakasos pályázat

A győri Vaskakas Bábszínház gyermekrajzpályázatot hirdetett. Kiss Ottó Állatos album c. verséhez kellett állatokat rajzolni. A nyertes alkotásokat a TRÉV alkotói formálták bábokká, én a csupa szív sünit .




2013. január 7., hétfő

Oszkár, az uszkár

Ma bővült egy új cukisággal a Dogshop.:) Tegnap készült el, ma pedig mutatom nektek.





2013. január 4., péntek

Íme ő itt Füli

Először is, engedjétek meg, hogy nagyon boldog új évet kívánjak nektek, ígérem nektek, hogy ebben az évben is rengeteg meglepetéssel készülök, kezdetnek Fülivel. Igen hűséges jószág, hiszen viheted bárhova magaddal aludni, utazni, vagy akár egy üdítő sétához.
Kukkantsatok be boltunkba, vagy fb oldalunkra, hiszen irtó cuki  kutyusokat találhattok.:D És Füli még csak a kezdet, az asztalomon már 2 tervrajz is lapul.